csütörtök, október 30

október 25. Kerámiaanalízis

A mai naphoz tartozó bejegyzést ismét egy a misszió munkájához tartozó témakörnek, nevezetes a kerámialeletek feldolgozásának bemutatására használjuk. Ennek egyik oka, hogy a misszió tagjai nagyrészt korábban elkezdett munkájukat folytatták, geodéta kollégáink a raszterháló kimérésén fáradoztak, Zoli pedig a templom díszítéséhez tartozó újabb freskók után kutatott. Másik oldalról pedig ma kezdtünk hozzá az eddig gyűjtött kerámia leletanyag végleges rendszerezéséhez és elsődleges analizálásához.
A munkanap kapcsán sajnos meg kell említeni, hogy Zsolt barátunk magas láza miatt nem tudott csatlakozni hozzánk a terepen.

Kerámialeletek és feldolgozásuk

A szezon során két területről gyűjtöttünk kerámiatöredékeket, előző bejegyzésünkbe bemutatott terepbejárásunk során az egyes jelenségek körül és a temlomtól északra elhelyezkedő kerámiahalmok felszínéről.

A halmok kerámiaanyagát a geodéták által kitűzött raszterháló 10 x 10 méteres négyzetei alapján szedtük fel. A felület nagysága miatt ezeket a beszámozott négyzeteket további kisebb, 5 x 5 méteres szelvényekre osztottuk. Munkánkat a halmok mellett fekvő, kisebb koncentrációjú K1-es négyzet anyagának felszedésével kezdtük, hogy gyűjtési rendszerünket teszteljük. A későbbi munkanapokon pedig a keletebbre fekvő és a kerámiahalmokat lefedő K2 és K3 szelvényekben dolgoztunk, ahol a felszínen fekvő töredékek száma négyzetméterenként elérte a százas darabszámot.
A leletek nagy mennyisége miatt ezeken a területeken kisebb (általában 2 x 2 méteres) mintavevő szelvényeket tűztünk ki, melyekből a teljes kerámiaanyagot begyűjtöttük, míg a négyzet többi részén csak a diagnosztikus darabokat, azaz egy edény kiszerkesztéséhez, vizsgálatához megfelelő többnyire perem és bázis töredékeket gyűjtöttük.

Az így összegyűlt leletanyagot a mai napon kezdtük meg feldolgozni, mely során a töredékeket az egyes edények agyag nyersanyagának meghatározásán alapuló bécsi rendszer szerint válogattuk külön és rögzítettük, a diagnosztikus darabok közül pedig a későbbi kronológiai és tipológiai vizsgálatokhoz szükséges darabokat regisztráltuk. Ezek a töredékek alkotják későbbi vizsgálataink alapját, így a további napok folyamán ezeket részletesebben is analizáljuk és a további kutatásaink alapjául szolgáló rajzokat készítünk róluk.

A kerámiatöredékek vizsgálata a későbbiekben a terepbejárások során dokumentált egyes jelenségek időrendjének meghatározásában játszhat fontos szerepet a templomhoz kapcsolódó halom anyagának elemzése pedig a templom kronológiájának és működésének vizsgálatában lesz segítségünkre.

Nincsenek megjegyzések: