szombat, november 1

október 29. A piramis tetején

Missziónk utolsó előtti munkanapjához érkezett, mely egyben az utolsó teljesértékű nap is számunkra, holnap ugyanis már elsősorban a szezon lezárásához szükséges adminisztratív teendők várnak ránk.

Az elmúlt naphoz hasonlóan ma is három részre oszolva dolgoztunk a II.Szeszósztrisz piramisa által uralt lelőhelyen. Marcel tovább folytatta a piramis déli, dél-keleti oldalán nyitott szelvények jelenségeinek rajzolását, dokumentálását, melyben Laci és Ákos voltak fáradhatatlan partnerei.

Pihenésképpen Ákos és Marcel meg is mászták a monumentális halotti építményt, egy valószínűleg a piramis iszaptégla nyersanyagát elhordó helyiek által „kitaposott” útvonalon, nem kis riadalmat keltve a távolban, sátrunknál időző felügyelőnkben. Csúcstámadásuk egyik oka természetesen a páratlan panorában való gyönyörködés volt, melyet a mai nap diavetítő sorozatában elhelyezett képek hivatottak az olvasók számára illusztrálni.
A piramison tett látogatásuk szakmai célja volt továbbá, hogy az építmény jelenlegi pontos magasságát bemérjék, illetve hogy kvázi légifotókat készítsenek a piramis körül jelentkező, és a talajszintről esetleg nem észrevehető felszíni jelenségekről.

Zsolt eközben kettőzött erővel folytatta a templom kibontott struktúráinak felmérését és rajzolását.

Zoli és jómagam rögtönzött műtermet szereltünk fel sátrunk közelében, hogy az eddig gyűjtött és rendszerezett leletekről a későbbi kutatásainkhoz nélkülözhetetlen munkafotókat elkészítsük. Ezek a felvételek mind a kerámiaanyag, mind a kisleletek, elsősorban azonban a templom dekorációjából származó relieftöredékek későbbi vizsgálatához és bemutatásához lesznek segítségünkre.

Zoli és jómagam kivételével a misszió tagjai holnap útra kelnek hazafelé, ezért este utoljára ültünk össze, hogy átbeszéljük az elmúlt 10 munkanap legfontosabb tanulságait és megmaradt fertőtlenítő italainkkal „koccintsunk” az eredményes szezonzárásra.

Nincsenek megjegyzések: